Honlap » Lemezek » 2017. 3-D Der Katalog / 3-D The Catalogue » Rajongói vélemények
3-D Der Katalog / 3-D The Catalogue (2017)
Nyolc album, egy zenekar, három dimenzió - és egy meglehetősen kellemetlen kérdés: lehet-e újra felvenni azt, amit egyszer már tökéletesre csináltak?
Kraftwerkről írni hálátlan vállalkozás, de nem azért, mert kevés a mondanivaló róluk, hanem éppen ellenkezőleg: annyi minden történt velük, körülöttük és utánuk, hogy egy idő után az ember azon kapja magát, hogy ugyanazokat a mondatokat írja le újra. Elektronikus úttörők, düsseldorfi gépemberek, a popzene jövője - a Kraftwerk nélkül nincs techno, nincs electro, nincs synthpop úgy, ahogy ma ismerjük... blablabla.
Erről már 2020-ban elég sokat írtam, meg is lett az eredménye: egy hosszú, személyes Kraftwerk-történet, benne Radio-Activityvel, Trans Europe Expressszel, The Man-Machine-nel, számítógépekkel, vonatokkal, kazettákkal, koncertekkel és némi családi anekdotával is.
A 3-D The Catalogue viszont egészen más. Nem egyszerűen egy újabb Kraftwerk-válogatás, és még csak nem is hagyományos koncertlemez. A 2017-ben megjelent nyolc lemez az Autobahntól a Tour de France Soundtracksig tartó teljes hivatalos kánont veszi elő, és az albumok anyagát a 2012-2016 közötti 3D-s koncertsorozatok élő, új felvételeiben mutatja meg.
A Kraftwerk 2017-ben már nem az a zenekar volt, amelyik 1974-ben felvette az Autobahnt: nem volt köztük Florian Schneider, Wolfgang Flür, Karl Bartos, és nem volt meg az a hetvenes évekbeli analóg stúdióromantika sem. Volt viszont Ralf Hütter, Fritz Hilpert, Henning Schmitz és Falk Grieffenhagen, rengeteg technológia, elképesztő kontroll, és egy olyan életmű, amely időközben saját maga is zenetörténetté vált. A Kraftwerk tehát fogta a múltját, szétszedte, újra összerakta, majd feltette egy 3D-s vetítővászonra - természetesen mindezt német alapossággal.
Nem koncertlemez. Vagy mégis?
A 3-D The Catalogue egyik furcsasága, hogy hallgatás közben alig érezzük koncertfelvételnek. Nincs közönségüvöltés, nincs "Guten Abend!", nincs az a pillanat, amikor valaki bekiabálja a nézőtérről, hogy "Ruckzuck!", miközben a Kraftwerk valószínűleg inkább a következő MIDI-parancsra koncentrálna.
A felvételek rendkívül tiszták, precízek és kontrolláltak. A koncertélményből azt tartották meg, ami a Kraftwerk szempontjából fontos: a látványt, az elrendezést, az új hangszereléseket és azt a folyamatosan épített audiovizuális dramaturgiát, amelyben a zene és a kép gyakorlatilag ugyanannak a kompozíciónak a két oldala. A 3D itt nem ráaggatott látványelem: a Spacelab esetében az űrhajó egyszerűen "kilép" a vetítővászonról, a The Robots pedig már rég túl van azon, hogy egy zenekar robotokról énekel - maga a zenekar válik képpé és géppé. A korszak koncertjein a közönség 3D-s szemüveget kapott, a műsor pedig inkább audiovizuális installációként működött, mint hagyományos koncertként.
Ezért a lemezek önmagukban egy kicsit olyanok, mintha egy filmből kivennénk a képet. Működnek, csak érezni, hogy valami hiányzik.
Autobahn
Az Autobahn esetében rögtön szembesülünk azzal, hogy itt nem restaurálás történik. Az eredeti 1974-es album organikusabb, néhol szándékosan tökéletlenebb világát a késői Kraftwerk letisztult digitális rendszere váltja fel: a hangkép pontosabb, feszesebb, kontrolláltabb. A régi hangszerek helyén sokszor már az a Kraftwerk szólal meg, amely a kilencvenes és kétezres évek koncertjein alakította ki saját digitális színpadi nyelvét.
Az eredeti Autobahn egyik fontos eleme pl. a fuvola, itt viszont már billentyűs hangzásként jelenik meg - nem azért, mert a Kraftwerk elfelejtette volna, hogy létezik fuvola, hanem mert a 3-D változatban nem az 1974-es stúdiómunka reprodukcióját halljuk, hanem Kraftwerk 2012-2016-ot játszik 1974-ből. És ez nagy különbség.
Radio-Activity
A Radio-Activity mindig is különös Kraftwerk-album volt: hideg, minimalista, kísérleti és furcsán nyugtalanító. A 3-D változatban még inkább úgy működik, mint egy technológiai installáció - a hangok tiszták, a ritmusok sebészi pontosságúak, a vokóderek pedig úgy ülnek egymás mellett, mintha valaki laboratóriumi pontossággal mérte volna ki a távolságot közöttük.
Közben a Radioactivity megkapta azt a későbbi verzióját is, amely már Fukushima említésével bővült, vagyis egy 1975-ös dal itt nem egyszerűen újra megszólal, hanem a saját történelmi jelentését is magával hozza a jelenbe. Ez nagyon Kraftwerk.
Trans Europe Express
Ha van album, amelynél különösen érdekes a kérdés, hogy mit kezd a Kraftwerk a saját múltjával, az a Trans Europe Express. Nekem továbbra is ez az egyik legfontosabb Kraftwerk-lemez - elmondtam már, hogy számomra ez a legkomolyabb, leghidegebb, legnémetebb Kraftwerk.
A 3-D változat jóval modernebb és fizikálisabb, a basszus feszesebb, a ritmika erőteljesebb, a tér egészen másképp nyílik ki. A Trans Europe Express itt már nem egyszerűen egy vonatutazás hangaláfestése, hanem egy gigantikus elektronikus gépezet, amelynek alkatrészei között nincs egyetlen fölösleges darab sem. Van benne egy érdekes ellentmondás is: az eredeti album egyik ereje éppen a korabeli technológia korlátaiból fakadó hangzás, a 3-D változat viszont már olyan technikai környezetben szólal meg, amelyről a hetvenes évek Kraftwerkje legfeljebb álmodhatott. Mégis Kraftwerk marad.
The Man-Machine
Itt aztán nincs kegyelem: The Robots, Spacelab, Metropolis, Neon Lights. A The Man-Machine eredetileg is annyira megtervezett lemez volt, hogy az ember néha gyanakodni kezd, hogy nem is emberek készítették - a 3-D verzió pedig ezt csak tovább fokozza. A hangzás minden részlete pengeéles, a vokóder már nem futurisztikus effektnek, hanem a Kraftwerk természetes beszédhangjának tűnik, a ritmusszekció pedig úgy működik, mint egy tökéletesen olajozott gép... hogyan máshogy?
És persze jönnek a robotok, csakhogy 2017-ben már nem kellett elmagyarázni, mit jelent a The Robots - a Kraftwerknek több mint három évtizede volt rá, hogy ezt a kérdést körbejárja. A zenekar ekkorra gyakorlatilag maga is a saját mítoszának szereplőjévé vált.
Computer World
A Computer World különösen érdekes ebből a szempontból. 1981-ben még futurisztikusnak számított, ma már olyan dolgokról beszél, amelyek körülvesznek bennünket: számítógépek, adatok, kommunikáció, személyes információk. A Kraftwerk mégsem próbálja aktualizálni a dalt - nem tesz hozzá okostelefont, közösségi médiát, mesterséges intelligenciát vagy bármi mást, amitől 2026-ban rögtön "aktuális" lenne. Nem is kell: a zene önmagában bizonyítja, mennyire előre gondolkodtak.
A Computer Love is jó ebben az új hangszerelésben - az eredeti gépi romantikája itt még tisztább, még sterilebb, és valahogy még emberibb is. Mert a Kraftwerk egyik nagy trükkje mindig is ez volt: minél gépiesebbé tette a zenét, annál könnyebb volt emberi érzéseket belehallani.
Techno Pop
Az 1986-os Electric Cafe, amely később Techno Pop címen vált ismertté, már eleve egy átmeneti állapot: digitális technológia, sampler, FM-szintézis, dobgépek, Synclavier és egyre nagyobb stúdiómunka. A Kraftwerk ekkor már nem egyszerűen elektronikus hangszereket használ, hanem egyre inkább digitális rendszerekben gondolkodik.
A 3-D változatban ez a világ visszatér, de már a 21. század technikai környezetében. A Boing Boom Tschak, a Techno Pop, a Musique Non Stop, az Electric Cafe és a többi anyag nem úgy szólal meg, mint egy régi lemez újramaszterelt változata, hanem mintha a Kraftwerk azt mondaná: "Igen, ezt 1986-ban így csináltuk. Most megmutatjuk, hogyan csinálnánk, ha ma kellene." Ez pedig már majdnem The Mix.
The Mix - a régi vita újabb fordulója
És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, amely számomra különösen érdekes. Az 1991-es The Mix című Kraftwerk-albumhoz mindig is ambivalensen viszonyultam - nem azért, mert rossz lenne, hanem mert az eredeti felvételekhez képest olyan kérdéseket vet fel, amelyekre nincs egyszerű válasz. Mi történik, amikor egy zenekar újra felveszi a saját dalait? Remix, új felvétel, új hangszerelés, modernizálás - vagy egyszerűen ugyanaz a dal, csak másik korszakban?
A 3-D The Catalogue gyakorlatilag újra felteszi ezt a kérdést, csakhogy most már nem 1991-ben járunk. A The Mix akkoriban egy digitális Kraftwerk volt, amely a hetvenes-nyolcvanas évek anyagát a kilencvenes évek technológiájához igazította; a 3-D pedig már egy olyan Kraftwerk, amely a saját 1991-es újraértelmezését is meghaladta. Éppen ezért különösen érdekes hallgatni - nem kell, és nem is lehet eldönteni, hogy melyik a jobb.
Az eredeti Trans Europe Express például nem azért jó, mert technikailag elavult, hanem éppen azért, mert akkor készült. A 3-D változat pedig azért érdekes, mert megmutatja, hogyan hallja ugyanazt a zenét a Kraftwerk több mint harminc évvel később. Ez két külön dokumentum, és mindkettő Kraftwerk.
Expo 2000-ból Planet of Visions
És van még egy apró, de nagyon fontos kitérő a The Mix végén. Az Expo 2000, illetve Planet of Visions.
Az eredeti Expo 2000 1999-ben készült a hannoveri világkiállításra. A Kraftwerk azonban később levette róla a konkrét Expo-utalásokat, átdolgozta a darabot, és Planet of Visions címmel beépítette a koncertprogramjába. Ez a változat került a 3-D The Catalogue The Mix lemezének végére, tizenötödik tételként.
Az Expo 2000 eredetileg egy konkrét eseményhez kötött zene volt. Mire Planet of Visions lett belőle, már nem kellett hozzá Hannover, világkiállítás vagy dátum. Megmaradt a Kraftwerk technológiai víziója, miközben a konkrét alkalom eltűnt mögüle, ráadásul az új változatba az Underground Resistance remixének elemei is bekerültek. Vagyis a Kraftwerk itt már nemcsak a saját korábbi anyagát dolgozza át, hanem egy másik elektronikus zenei iskola hatását is beemeli a saját világába.
Ez talán mindennél jobban mutatja, hogyan működött náluk az önújrahasznosítás: ami egyszer egy világkiállítás jövőzenéje volt, abból néhány év alatt egy koncerten működő, önálló Kraftwerk-kompozíció lett.
Tour de France
A végén pedig jön a kerékpár - nálam ez természetesen nem is maradhat ki. A Tour de France története különösen fontos, hiszen az 1983-as kislemezből végül húsz évvel később teljes album született. A 2003-as Tour de France Soundtracks már egy olyan Kraftwerket mutatott, amely tudatosan kapcsolta össze a sportot, a testet, a mozgást és a gépi ritmikát.
A 3-D változatban ez már szinte természetes végpont: a bicikli, az emberi test, a ritmus és a gép ugyanannak a rendszernek a részei. A Kraftwerk egész életművében ott volt ez a gondolat, hogy az ember és a technológia nem feltétlenül egymás ellentéte, hanem lehetnek ugyanannak a rendszernek az alkatrészei - és a Tour de France ennek az egyik legtisztább megfogalmazása.
És akkor mi ez az egész?
Talán ez a legfontosabb kérdés. A 3-D The Catalogue nem helyettesíti az eredeti albumokat, és nem is kell neki. Ha valaki most ismeri meg a Kraftwerket, én továbbra is azt mondanám: hallgassa meg az Autobahnt, a Trans Europe Expresst, a The Man-Machine-t, a Computer Worldöt - azokat a lemezeket, amelyek ott születtek, abban az időben, azokkal a hangszerekkel, azokkal a technikai lehetőségekkel és azokkal a zenészekkel.
A 3-D The Catalogue valami mást dokumentál: azt, hogy mit gondolt a Kraftwerk a saját történelméről, amikor már pontosan tudta, hogy az történelem. Ezért nekem ez a nyolc lemez nem egy "Best of Kraftwerk", hanem sokkal érdekesebb annál - egyfajta önarckép. Csakhogy a Kraftwerk esetében az önarcképhez nem ecsetet használnak, hanem szekvenszert, szintetizátort, vokódert, számítógépet, vetítőt és 3D-s szemüveget. És miközben a régi dalokat újra lejátsszák, valójában saját magukat is újraírják.
A 3-D The Catalogue tehát nem a Kraftwerk múltja, hanem a Kraftwerk múltjának 2012-2016 között elkészített új változata. Nyolc lemez, nyolc korszak, egyetlen zenekar - és persze három dimenzió. Mert kettőben a Kraftwerknek valószínűleg már túl egyszerű lenne.
(CyberBob - Gyarmathy Zsolt)