Honlap » Lemezek » Computerwelt » Rajongói vélemények

Computerwelt / Computer World (1981)

Az 1981 május 10-én megjelent és majdnem két évig készülő Computer World album témája a számítógépek szerepe a jövőben. Ez óriási sikert hozott, ennek is a Pocket Calculator című száma, amelyikben Ralf énekel, hogyan tud az ő számológépe zenélni... Ez a szám későbbiekben kedvenc koncertszám lett, ahol is a tagok a színpad szélén játszottak, és megengedték a közönségnek, hogy nyomogassák a szerkentyűket. Másik sláger a Computerlove... nekem túl populáris, de itt lehet kis párhuzamot vonni a TEE-vel.

Elkezdték a nehéz, de sikeres koncertsorozatot, melynek részeként első alkalommal látogattak hazánkba és mindjárt két egymás utáni napon játszottak a Kisstadionban 1981. augusztus 14. és 15-én.

"Számítógépes világban élünk, tehát dalt készítünk róla." Ralf Hütter a jellemzően homályos őszinteséggel választotta ezeket a szavakat, hogy megmagyarázza a Kraftwerk 1981. évi Computer World albumának koncepcióját.

A szintetizátorok és a dobgépek egyre inkább megfizethetőek lettek, tehát a Computer World azt a pontot jelöli, ahol a Kraftwerk befolyása szó szerint hallhatóvá vált a zenei stílusok egész sorában, különösen a szintipop és az újhullámos érában.

Miből épül fel a kommunikáció? Adó-csatorna-vevő. Ezen fut az információ, kettes számrendszerben. Ezt minden gyerek tanulja informatika órán. A Numbers és az It's More Fun to Compute dalok leképezése ennek, ráadásul a két legenergikusabb dal az egész Kraftwerk univerzumban.

A Computer World remegő impulzusa, a három hangjegyű dallama, Hütter egyik legszembetűnőbb dalszövegét tartalmazza. Kihúzza a kormányzati és pénzügyi intézmények listáját - "Interpol és Deutsche Bank / FBI és Scotland Yard" - egy szintetikus hang adja az "Üzlet, számok, pénz, emberek" ellenpontját. A leggazdagabb gazdaság mellett a dal a modern világunk magánéletet fenyegető összekapcsolódását ábrázolja; ez már 1981-ben nyilvánvaló volt. A szám német nyelvű változata további sorokat tartalmaz, amelyek még kifejezettebben szólnak a kormányzati adatgyűjtésről... Témáik és szövegeik annyira modernek ma is, hogy csodálkozhatunk, amikor elolvassuk őket. "Itt ülök az otthoni számítógépem mellett, és magamnak programozom a jövőt..." És egy kérdés: itt, a Facebook és a Twitter, a Google és az Apple, az okostelefonok és az alkalmazások világában mi is történik manapság?

A mókás, de annál bonyolultabb Pocket Calculator/Dentaku egy remek induló, a Texas Instruments és a Casio számológépek hangjait rakja értelmezhető hangmagasságokba. A prófécia ismét Hütter szájából szól: "Egy speciális gomb lenyomásával kis dallamot játszik" ... megjósolja a technológia mindennapi használatát. Ez a dalpáros jelent meg kislemezen hazánkban a Pepita kiadásában.

Ez a lenyűgöző nyitó triád csak a Kraftwerk egyik legemberibb dalát vezeti fel, a Computerlove-t. A dal tovább fokozza a zenekarnak az emberiség és az általa létrehozott technológia közötti összetett kapcsolatokat.

A Pocket Calculator fent említett instrumentális betétein túl még a Home Computer megjósolja a techno jövőjét. Ez a dal a Kratwerk kvinteszenciája nekem. Úgy hullámzik, mint ahogyan Detroit zenéje fog a későbbi évtizedekben. A szám klausztrofób atmoszférája, az album óvatos témáinak instrumentális megismétlése...ez a dal összegzi az egész albumot.

A Computer World még a mai napig is inspirálja a politikai és társadalmi gondolkodást. Ez az utolsó a három, rendkívül fontos Kraftwerk album sorozatban, a mély gondolatokkal és technikai bravúrral bíró trilógia végső darabja. A Trans-Europe Express, a Man Machine és a Computer World ötletei továbbra is hatást gyakorolnak az emberekre, miszerint, hogy mozdítsuk előre a világot egy korábban elképzelhetetlen jövőbe.

Amikor Arthur Baker hangmintákat vett a Trans-Europe Express-ből a Planet Rock-hoz, és olyan tanítványok, mint a Depeche Mode, az OMD és a Gary Numan, hatalmas slágereket írtak...a Computer World bebizonyította, hogy a nagymestereknek még mindig vannak ötleteik. A korábbi albumokkal összehasonlítva a The Man Machine-hez áll a legközelebb, összhangban hosszútávú erőfeszítésekkel, de inkább a rövidebb dalokra helyezték a hangsúlyt, elhagyva a hosszabb, de nem epikus kompozíciókat.

Hogy lehet, hogy a Kraftwerk zenei és tematikus szempontból még mindig olyan modernnek tűnik? Ralf Hütter erre már válaszolt 1979-ben: "A háború utáni időszak törmelékéből kell építkeznünk. Hatalmas sokk volt, de nagyszerű lehetőség."

A Kraftwerk az NSZK terméke. Nem akartak másokat másolni. Meg akarták találni a saját hangjukat, ezért is kedvelték az ipari népzene kifejezést. A jelenből a jövőbe akartak költözni, és meg is találták ennek a lehetőségét, kifejezőkészségét.

1978 óta ekkor jelenik meg új promóciós fotó a zenekarról. Ironikus ez az önszabályozott elszigeteltség, hogy egy együttes, amely tiszteletben tartotta a technológiai fejlődést, különösen a kommunikáció területén, szinte minden kapcsolatot megszakított a médiával. Hütter szerint ez tükrözi a "zenei munkások" filozófiáját; csak a hallgatósággal és a közönséggel kommunikálnak.

"Nem zenésznek gondoljuk magunkat, hanem inkább olyan embereknek, akik megalkotnak különböző kézségeket, legyen az festmény, költészet, zene, vagy akár film. Ez az ideális emberekkel való kommunikáció."

(CyberBob - Gyarmathy Zsolt)